Figyelmeztetés



Hogy találtál rá az oldalra?
A kezdetektől ismerem a termékeket
Interneten böngészve
Újságban láttam hirdetésben
Barátoktól, ismerősőktől hallottam róla
Pólót, pulcsit vásároltam koncerten
Pólót, pulcsit vásároltam üzletben
Szavazás állása

 

1956. október 23. Forradalom kitörése

A kommunisták a Szovjetunióval a hátuk mögött és a megszálló Vörös hadsereggel bebiztosítva, csalással, megfélemlítéssel és terrorral a negyvenes évek végére teljesen lebontják a látszat demokráciát és ténylegesen átveszik a hatalmat. Az elkövetkezendő években a magyar nép megtapasztalja, hogy az ő nevében és természetesen az ő érdekében, hogyan működik egy totális rendőrállam vagyis a kommunista diktatúra. A „felszabadítók” útmutatása szerint magyarul beszélő eszmetársaik tíz év alatt – egymással is rivalizálva – minden eszközt bevetnek, hogy internacionalista nemzetietlen szolgává gyúrják a nélkülözésre kényszerített társadalmat. 1956-ra a szovjet által megszállt országokban több munkásfelkelés is kitör, az ellenállási hullám azonban Magyarországon csúcsosodik ki forradalomban és szabadságharcban. 1956. október 23-án kitör a magyar forradalom a népnyúzó kommunista diktatúra ellen. Amíg a köpönyegforgató politikusok a rendszer és saját túlélésük lehetőségeit keresik, magyar fiatalok ezrei harcolnak az utcákon a megszállók és hazaáruló csatlósaik ellen. 1944-45 hősies küzdelme után alig több mint egy évtizeddel újra a vörös szörnyeteg ellen küzdenek és áldozzák fel magukat a magyar hazafiak. A forradalom győzelmét követően a szovjet csapatok kivonulnak Budapestről, de pár nap múlva november 4-én a kommunista gőzhenger ismét megindul a magyar főváros ellen. A demokratikus nyugat tétlenül szemléli a kilátástalan harcot és érdekei szerint cselekedve szabadkezet ad a Szovjetuniónak a szabadságharc eltiprásához. A pesti srácok megvívják a huszadik század magyar szabadságharcát is, ismét túlerő ellen, reménytelenül magukra hagyva.Vállalva a megtorlást, a bosszút: halállal, börtönnel és meneküléssel.

1944. október 15. Hungarista hatalomátvétel

1944. októberében a Vörös Hadsereg kiegészülve az áruló románokkal, a magyar alföldön próbálja visszaszorítani a kitartóan küzdő német-magyar véderőt. Horthy kormányzó és körei eközben delegációt küldenek Moszkvába az ellenséghez, ahol elfogadják annak fegyverszüneti feltételeit és előkészítik a kiugrást. 1944. október 15-én a hungaristák német segítséggel átveszik a hatalmat és megakadályozzák az árulást. Az elkötelezett nyilasok az élet minden területén ott vannak, a Hungarista Mozgalom értelmiségi bázisa részletesen kidolgozott tervekkel rendelkezik, így gyorsan, szervezetten történik meg a hatalomátvétel. A Magyar Királyi Honvédség és vezetői egy szűk kisebbséget leszámítva, katonai becsületükhöz híven, nem fordulnak szembe eddigi szövetségesükkel, hanem tovább védelmezik hazájukat a bolsevik veszedelem ellen. Szálasi Ferenc a Nyilaskeresztes Párt vezetésével megalakítja koalíciós kormányát, november 4-én pedig utolsó magyar államfőként esküt tesz a Szent Koronára, Magyarország nemzetvezetője lesz. A hungaristák és honvédeink a nemzet és a magyar katona becsületét mentik meg egy olyan korban, ahol csak két választás van: Vagy köpönyegforgató árulók leszünk és kiszolgáltatjuk magunkat a gyilkos fosztogató szovjetnek, vagy ahogy történelmünkben oly sokszor megtörtént, kitartunk és megvédjük a hazát, a családot, a becsületet egy olyan eszmétől, amely mára hozzászelídülve a liberális demokráciához, az európai fehér nemzetek lezüllesztését, rabszolgasorba taszítását hajtja végre. A XXI. századi Európa liberális fertőjében dagonyázó, agymosott őslakosain végigtekintve nem lehet kétséges, Szálasi Ferenc és követői a helyes utat választották. Kitartás!

 

Ugrás a lap tetejére
Indulás: 2008.05.02Bodnarhonlap.hu